Lencse

Fotó: Hemző Károly

A mintegy 6000 éve ismert, minden bizonnyal ázsiai származású lencse a száraz hüvelyesek családjának rangos tagja. Mind az európai, mind a közel- és távol-keleti konyhákban nagy népszerűségnek örvend. Különösen gyakran és a legváltozatosabb formákban bukkan fel a kínai, indiai és koreai konyhában, a vegetáriánus étrendben pedig egyenesen nélkülözhetetlen..
Egy ősi hindu mondás szerint „a rizs jó, de a lencse az élet” – pedig aligha tudhatták, hogy a lencse (és a hüvelyesek általában) nemcsak értékes növényi fehérjeforrás, hanem rostanyagokban, káliumban, foszforban, magnéziumban, cinkben és B-vitaminokban is gazdag. Növényi zsiradékot alig, koleszterolt egyáltalán nem tartalmaz, ugyanakkor például a kenyérnél nem magasabb energiatartalmú táplálékunk (100 g száraz lencse, amelyből kb. 200 g lesz, mire megfő, csupán 330 kcal/1379 kJ-t tartalmaz).

Bár számtalan fajtája ismeretes, általában lapos szemű, barnás-zöldes változatához van szerencsénk. Az apró szemű, vöröslencse valódi ínyencség, nem is szükséges főzés előtt beáztatni. Valószínűleg ebből készült az a bizonyos tál lencse,
avagy „veres étel”, amelyért a Biblia szerint az éhes Ézsau eladta öccsének, Jákobnak az „örökségét”, vagyis az elsőszülöttséggel
járó jogait.

Fűszerei:
Hagyma, fokhagyma, bors, babérlevél, szegfűszeg, továbbá szerecsendió, borókabogyó, szegfűbors, majoránna és petrezselyem. Az ázsiai lencseételekhez curry, gyömbér, chili, fokhagyma, zöldcitrom (lime), menta, korianderzöld,
szójaszósz és szezámolaj illik.